magától

Önmagának lenni soha nem szokás, Az identitás kutatás és megerősítés, un enantiodromos állandó, mint az ostrom állapota. Qui suis-je ? Où vais-je ? Folyamatosan ki kell kérdeznie magát, és fel kell fedeznie az élet rejtélyét, de arra korlátozódik, amit önmagunkról és a világ önmegállapodásáról tudunk, vagyis van bizonyos bizonyosság, il ne peut pas rien n’y avoir.

A forradalmi és a megbocsátás

Le révolutionnaire n’a aucune appétence pour le pardon, car il déteste le don qui lui semble suspect et l’autre avec qui il aurait pu sceller l’avenir.

Pour le révolutionnaire, mû par l’envie, la seule forme de pardon qui lui est propre passe par l’humiliation ou la mort de son opposant afin de célébrer sa victoire méritée sur un nanti.

Az akarat vagy az akarat

Antigone tudja, hogy az ember nem hisz az ő akaratát egyedül. Ez ismét az a hatalom, amely megduzzad a remekül. Az akarat perverz, megrontja, mar és büszkélkedhet. Az egyetlen akarat, ou la volonté seule qui souvent l’accompagne, investit l’espace dès l’oubli d’une puissance supérieure, l-ezte hatóság. Mindazok, akik járnak a politikában való hivatkozás nélkül egy magasabb hatalom letér. Ez egy lecke Antigoné, l’une des lois oubliées par Créon qu’elle redore et rappelle.

Antigoné, lázadó és bensőséges (7/7. Szeretet)

7ème et dernière partie: Szeretet

Antigone vágya családi jellegű, elle ne veut pas laisser son frère sans sépulture; Créon, övé, kijelenti magát királyként, és megmutatja hatalmát. Az Antigone kedveli azokat a családi kapcsolatokat, amelyek megtestesítik a szeretet és feltárják a lényt. Creon hatalmát olyan törvény aláírásával erősíti meg, amelynek meg kell határoznia annak hatalmát. Un même mot caractérise leur action: vágy. De a vágy nem ismeri fel a vágyat a másikban, tudtunk hinni, főleg, ha egy kísértés becsapja magát a vágyat, vágyakat enyhítheti bármilyen vágyával, amelyre felmerül. Creon és Antigone között, számít a vágyak mértéke. Szemtől szemben, Antigone és Créon növeli vágyaik mértékét a hátrányokkal szemben. Mais la source du désir d’Antigone est-il encore compréhensible de nos jours? valóban, Antigone vágya, ez az igazságon alapuló vágy, az igazságosság megtörtént és megtörtént testvére maradványaival és az istenekkel, ez a vágy teljes jelentését megkapja, mert közösség, beiratkozik egy városba és egy családba, csökkent látás a városról, és egy hitben, Antigone az istenek ellen fordul, hogy megtámadja Creont. Antigone nem fejezi ki a személyes vágyát, védi az örök törvényt, védi a kötelességét, hogy ezt mondja, kihirdetni minden hatalom előtt, amely úgy tűnik, hogy felett van. Depuis quand n’entendons-nous plus qui que ce soit s’ériger dans l’espace public pour clamer son devoir au prix de sa vie? Le pire? Megszoktuk ezt a csendet, ez a lemondás, a transzcendentális törvények már nem sokat mondnak nekünk, tehát semmi nem válik túl, és ezért kijavítják azokat a törvényeket, amelyek elõttünk állnak és körülvesznek minket, mint szemét a vízfolyásban. Összeomlottak azok a közösségek, amelyek megerősítették az egyént egy olyan térben, amely megóvta őt és lehetővé tette számára, hogy növekedjen. L’individu ressemble maintenant à un électron fou qui ne peut se construire que des bourrasques de vent qui l’épuisent et le déboussolent sans cesse et effacent jusqu’au goût du sens à donner à sa vie. A társadalmi élet csak a törvényen és a törvényen alapszik, de a föld feletti emberekből álló földrajzi hely nélkül minden jog egyenlő és ártalmas zűrzavarban összezúzva. Creonnak van hatalma. Antigone Oidipus lánya. Abban az időben, amikor az egészről szól, birtokolni, megszerezni, Az Antigone nagyon kevés súlyú - mivel ezt ki kell értékelni. Az összes metafizika módszeres megsemmisítése hasonlít az emberiség elleni bűncselekményre. Talán a legnagyobb, amit a világ valaha is ismert. Mert egy kattintással, Mindent megszerezhetek, csak annyit kell tudnom, hogy kielégítem azt. On comprend aussi que ce désir individuel que plus rien ne protège de son appétit n’accepte aucune limite et surtout pas celle posée par autrui; így jön a vágy, a téves vágy, avili.

Continue reading “Antigoné, lázadó és bensőséges (7/7. Szeretet)”

L’homme et les animaux selon Aristote

De là cette conclusion évidente, que l’Etat est un fait de nature, que naturellement l’homme est un être sociable, és bárki is vadul marad szervezetenként, és nem véletlenül, határozottan, vagy leromlott lény, vagy az emberi fajnál jobb lény. C’est bien à lui qu’on pourrait adresser ce reproche d’Homère : “család nélkül, törvények nélkül, sans foyer…” L’homme qui serait par nature tel que celui du poète ne respirerait que la guerre ; mert akkor képtelen lenne bármilyen unióra, comme les oiseaux de proie.

Si l’homme est infiniment plus sociable que les abeilles et tous les autres animaux qui vivent en troupe, c’est évidemment, comme je l’ai dit souvent, que la nature ne fait rien en vain. Vagy, elle accorde la parole à l’homme exclusivement. La voix peut bien exprimer la joie et la douleur ; aussi ne manque-t-elle pas aux autres animaux, parce que leur organisation va jusqu’à ressentir ces deux affections et à se les communiquer. Mais la parole est faite pour exprimer le bien et le mal, és, par suite aussi, igazságos és igazságtalan ; et l’homme a ceci de spécial, az összes állat között, hogy egyedül látja a jót és a rosszat, igazságos és igazságtalan, és ugyanazon rend minden érzése, qui en s’associant constituent précisément la famille et l’Etat.

On ne peut douter que l’Etat ne soit naturellement au-dessus de la famille et de chaque individu ; car le tout l’emporte nécessairement sur la partie, puisque, le tout une fois détruit, il n’y a plus de parties, plus de pieds, plus de mains, si ce n’est par une pure analogie de mots, comme on dit une main de pierre ; car la main, séparée du corps, est tout aussi peu une main réelle. Les choses se définissent en général par les actes qu’elles accomplissent et ceux qu’elles peuvent accomplir ; dès que leur aptitude antérieure vient à cesser, on ne peut plus dire qu’elles sont les mêmes ; elles sont seulement comprises sous un même nom.

Ce qui prouve bien la nécessité naturelle de l’Etat et sa supériorité sur l’individu, c’est que, si on ne l’admet pas, l’individu peut alors se suffire à lui-même dans l’isolement du tout, ainsi que du reste des parties ; or, celui qui ne peut vivre en société, és akiknek függetlenségének nincs szüksége, celui-là ne saurait jamais être membre de l’Etat. C’est une brute ou un dieu.

La nature pousse donc instinctivement tous les hommes à l’association politique. Le premier qui l’institut rendit un immense service ; autó, si l’homme, teljes tökéletességét elérte, az első állat, ő is az utolsó, amikor törvények és igazságosság nélkül él. Nincs semmi szörnyűbb, valóban, que l’injustice armé. De az ember megkapta a természetbõl a bölcsesség és erény fegyvereit, amelyet különösen gonosz szenvedélyei ellen kell felhasználnia. Erény nélkül, c’est l’être le plus pervers et le plus féroce ; csak a szeretet és az éhezés brutális kitörései vannak. La justice est une nécessité sociale ; mert a törvény a politikai egyesülés szabálya, et la décision du juste est ce qui constitue le droit.

Arisztotelész, politika. I.9-13

Antigoné, lázadó és bensőséges (5/7. a hatóság)

image

5nd rész : a hatóság

Az ókori Görögországban, az emberek megismerik és felismerik magukat családjuk szemében, szeretteik, a közösségükből. A nők fenntartják azt a tükröt, amely elhagyta a szépséget, nőiesség, csábítás. A reflexió mindenütt megtalálható. « Là n’est pas de lieu qui ne te voit » écrit Rilke. Peut-on exister sans reflet ? Peut-on avoir conscience sans se connaître ? Az embernek nem szabad a tükörben látnia magát, attól tartva, hogy elnyeli a képét. Ez a kép sikerül elfelejtenie minket, hogy ott vagyunk. Ha úgy gondoljuk, hogy látjuk, halljuk, bennünk rezonál, és mi is álmodunk róla. Képünk elmenekül bennünket, amint látjuk. Tehát a nő beállítódik a tükörben, amikor a férfi elveszítheti az alapjait. az álom, binomiális memória, elfedi idő és numbs. Qu’a-t-on vu et quand ? A megjelenés, a reflexió és a képzelet áthatol, és nem választható szét. A görögök megzavarják a látását és megismerését. Lát, megismerhetik egymást… de nem túl sokat, mert ha az ember csoda, egy esemény értelmében, egy izgalmas törés, saját terrorját is magában foglalja, kiirtja és megkínozza magát, et il est bien le seul « animal » dans ce cas.

Continue reading “Antigoné, lázadó és bensőséges (5/7. a hatóság)”

Le clivage selon Créon

A Creon beszélgetőpartnereit két klánra osztja, azok, akik vele vannak, és azok, akik ellene vannak. Már nem folytat tárgyalásokat és fenyegeti azokat, akik ellenzik. La force le contrôle, quand la force ne doit jamais servir qu’à protéger, et il en est toujours ainsi de ceux qui se livrent corps et âme à la volonté de puissance. Manier la force comme pouvoir, c’est croire que la peur est le moteur du pouvoir et instaure l’autorité quand celle-ci s’apparente plus à la caresse d’un parent sur la joue de l’enfant après une bêtise actée. Si le pouvoir règne en pratique, mindig a hatalom reggelének kell lennie, ahol azt hitte, hogy önellátó. Creon már nem tudja, hol beszél, vagy legalábbis egy olyan képzeletbeli helyről beszél, ahol éppen érkezett, és amely nem létezett érkezés előtt, és amelyet ő hozott létre neki.. Mintha király lenne, A Kreont már nem a test ugyanazon elemei alkották, a csont és a genetika egy napja koronázása előtt. Créon s’accole et s’attribue une identité de roi qui oublie d’où il vient et ce qu’il doit à son passé qui se trouve effacé par son avènement au pouvoir. Ha az identitás kutatásnak és részben ízlésének és választásainak épített építkezésnek bizonyul, az identitás teljes háttere létezik, még létezik, bennünk előttünk. Trop d’identités s’écrivent de nos jours, en se cristallisant sur ce fond ou seulement sur la recherche, quand l’équilibre préside à l’identité.

L’enantiodromos, la fourche de la vie

A krón metamorfózisokká alakul. Olyan lesz, amilyennek elképzelni kell. C’est l’enantiodromos, ez a pillanat és ez a hely a görögök körében, ez megmondja az ember valódi természetét, mikor, a kereszteződésen, szembe kell néznie a követendő útválasztással. L’enantiodromos est la fourche où naît celui qui devient… À l’instar d’un parvenu prenant possession de la foudre de Zeus, il manque à Créon l’éducation et la compréhension de son pouvoir qui ne peuvent lui être données que par l’autorité. Créon pense en matière de droit quand il devrait d’abord penser en matière de devoir. Önmagának lenni soha nem szokás, Az identitás kutatás és megerősítés, un enantiodromos permanent, mint az ostrom állapota, qui suis-je ? Où vais-je ? Folyamatosan ki kell kérdeznie magát, és fel kell fedeznie az élet rejtélyét, de arra korlátozódik, amit önmagunkról és a világ önmegállapodásáról tudunk, vagyis van bizonyos bizonyosság, il ne peut pas ne rien y avoir, sinon il n’y a pas d’Antigone…

Prendre sur soi, une transfiguration

Il est difficile de comprendre à notre époque où règne l’individualisme que l’action d’endosser la faute que l’on ne pense pas de soi, que l’on pense de l’autre, mais qui forcément est aussi de soi, szükségszerűen, car j’ai déjà commis ce genre de faute par action ou par omission, cette faute ne m’est pas inconnue, l’action d’endosser la faute qui même si elle n’est pas de soi, Lehetett volna, endosser donc la possibilité de l’exposition de ma faiblesse, az intenzív és elképesztő alázat pillanata, transgresse mon moi et l’oblige à sortir de son confort ; ce geste provoque, anélkül, hogy fel kellene hívnia, vagy meg kellett volna keresnie, la traversée de la membrane qui me sépare d’un autre en moi que j’ignore encore, un autre qui surpasse ma nature, peut-être un autre prêter-naturel, la transfiguration qui me permet de devenir plus que moi.